Közelebbről is megnézték az omikront, a tudósok szerint az oltottaknak nincs miért aggódniuk
Bár még keveset tudni a dél-afrikai mutációról, az oxfordi kutatók az eddigiekből is le tudtak vonni hangsúlyos következtetést.
Bár még keveset tudni a dél-afrikai mutációról, az oxfordi kutatók az eddigiekből is le tudtak vonni hangsúlyos következtetést.
Az általános korlátozó intézkedések a szervezet szerint nem feltétlenül szükségesek és igazságtalanul büntetik az afrikai országokat.
Az Európában egyelőre nem elfogadott védőoltás hatásosságának vizsgálatát már megkezdték.
Az Egyesült Államok központi bankrendszerének feje szerint az omikron háromféleképpen is fenyegeti az ország gazdaságát.
Új hírek szerint a dél-afrikai koronavírus-változat már egy hete jelen van Hollandiában.
Bár pontos adatok nincsenek, Stephane Bancel szerint jelentősen csökken az oltások hatékonysága a koronavírus új variánsával szemben.
Az új koronavírus-variáns miatt szigorítottak a beutazási feltételeken.
Újabb hatvan katona kezdi meg kórházi szolgálatát a koronavírus miatt.
Az Egyesült Államokban egyelőre nem mutatták ki ennek a variánsnak a jelenlétét.
Így akarják megakadályozni az új variáns elterjedését.
A kezdeti sokk után az óvatos optimizmus jellemzi a befektetőket, sokan hisznek benne, hogy elkerülhető az újabb globális lezárás és ezzel a világgazdaság vészfékezése. Jelenleg mindenki a híreket lesi és reménykedik.
Portugáliában az új variánst a Belenenses szombati, Benfica elleni mérkőzése után regisztrálták. Skóciában olyan fertőzötteket is találtak, akik korábban nem jártak külföldön.
A virológus szerint azért is aggasztó a Dél-Afrikából származó variáns, mert „kiugróan sok mutáció jelent meg a tüskefehérjén”.
A virológus szerint az oltással, a maszkviseléssel és a távolságtartással lehet legyőzni a járványt.
A légi járatok betiltása elrettentheti a jövőben az országokat attól, hogy szankcióktól félve hírt adjanak az újabb esetleges variánsok felfedezéséről.
A pár mindkét tagja a koronavírus omikron variánsával fertőződött meg.
Ausztriában és Csehországban már kimutatták a koronavírus új variánsát, Magyarországon egyelőre nem.
A pozitív tesztet produkáló utasokat a reptér közelében karanténba helyezték, de a többieket is arra kérték, öt napig maradjanak otthon.
Az a meglepő helyzet fordult elő, hogy az interneten terjedő hangzatos elmélet tényleg igaznak bizonyult, megvan az ok, miért hagytak ki két betűt is a görög ábécéből és ugrottak az omikronig.
A vakcinagyártó cég vizsgálja, mennyire hatékonyak az oltások a új variánssal szemben.